A fakultáció választás súlya

A fakultáció, azaz az emelt óraszámú tantárgyak megválasztása egyben iránykijelölés is a másfél-két évvel későbbi egyetemi szakválasztási döntéshez. Meghatározza ugyanis, hogy egyáltalán milyen út marad a középiskolás számára nyitva. És ez, az új felvételi pontszámítási rendszerben még inkább így van.

2024-től érvényes szabályok az eddigieknél is erősebben az emelt érettségik megszerzése irányába terelik a fiatalokat. Az erre való felkészüléshez, elengedhetetlen az adott tantárgyak emelt óraszámban (fakultáción), esetleg magántanárnál, felkészítő kurzuson tanulása.

De melyek legyenek ezek a tantárgyak? Ehhez el kell dönteni, hogy mivel szeretne a fiatal a későbbiekben foglalkozni, és ehhez milyen egyetemi szak elvégzése szükséges.

Vagyis a fakultáció választás szinte pályaválasztás is!

Csak úgy tudunk kiválasztani fakultációs tantárgyakat, ha tudjuk melyik szakokat és melyik egyetemen célozzuk meg, majd utánanézünk, hogy az adott szak mit ír elő követelménynek, feltételeknek. Idéntől ugyanis nincsenek központi előírások, minden követelményt az egyetemek határoznak meg.

Fontos hangsúlyozni a tájékozódás, információgyűjtés jelentőségét már tizedik osztálytól kezdve.

Arról, hogy szülőként hogyan tudunk segíteni az önazonos pálya kiválasztásában az alábbi cikkben írtam korábban. Ehhez kell hozzátennünk az egyetemek által előírt feltételeket, majd összevetve a kettőt kijelölni a reális irányt és az ehhez szükséges fakultációs tantárgyakat.

A fakultáció jó megválasztása nagy körültekintés és felnőtt bölcsességet igényel. Segítsük gyermekeinket ebben.